Félelem és reszketés a bábszínházban

október 14, 2009, mimoza | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni) | 10 megjegyzés



Egy vasárnap délelőtt ellátogattunk a kolozsvári bábszínházba. Magyar nyelvű előadás szombaton van ugyan, de arra gondoltam, talán a kislányom románul is élvezni fogja, és úgy is megérti a lényeget. A kecskemama és a három kisgida meséjét néztük meg. (Egyébként most volt először bábszínházban, és az első kérdése az volt, hogy hol van a kiskecskék lába, mert látni szeretné azt is.)

Már az elején gyanakodni kezdtem: a díszletek, a sötét erdő, de még maguk a bábok is elég nyomasztóak voltak. Mondjuk a caragialei mese eleve nem túl lélekemelő sztori: mégiscsak arról van szó, hogy megesznek benne néhány ártatlan kis állatot. Aztán amikor a fekete farkas is feltűnt a színen, és bekiáltott egy hatalmas „bau”-t, nemcsak a kislányom, de én is összerezentem. Azért nyugtattam magam, hogy biztos volt ebben valami koncepció, nem csak egyszerűen arról van szó, hogy semmi más nem jutott az eszükbe, minthogy megpróbálják a legkézenfekvőbb módon megrémiszteni a gyerekeket.

A rém ronda farkason kívül azonban volt még egy idióta medve is, aki egyfolytában egy nagy kalapáccsal járt, és egy üllőt veregetett vele minden látható ok nélkül. Aztán eljött a mesében az a pillanat, amikor a farkas fogát és nyelveit élesre kell reszelni, hogy vékonyabb legyen a hangja: ehhez pedig a fejét az üllőre tette, és a medve jól odavágott neki párszor a kalapáccsal. Szegény állat minden egyes alakalommal összerándult és nyögött is hozzá rendesen. Az meg már végképp meglehetősen perverz jelenet volt, amikor a farkas, mielőtt felfalná a gidát, előtte még párszor végignyalja a nagy nyelvével. Aztán hám-hám, minden cécó nélkül fel is falja. A végső horror: a farkast élve elégetik egy gödörben, szintén nagy óbégatások közepette: jaj, fáj, megég a szívem, kiáltja közben. Erős volt. Az előadás alatt pár gyerek bekérezkedett a szülő ölébe, és egy anyuka időnként megkérdezte 5 év körüli fiát, hogy nem fél-e. De az félt egy kicsit.

Volt egy angol nyelvű házaspár is, akik időnként próbálták megmagyarázni a két gyerkőcnek, hogy mi is történik. Aztán mikor vége lett az előadásnak, még egy ideig ülve maradtak és vártak valamire. Nem hitték el, hogy tényleg vége – meg is kérdezték tőlem, hogy ez ennyi volt? Azt hiszem valami katarzis-félét vártak, de az nem jött el.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.82




“Ezt én nem enném meg”, mondta a pincérnő

október 7, 2009, Dunci | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Kaja (Odakapaszkodott a fazékhoz), Munkahely (Meló-dráma) | 1 megjegyzés



Bulgária egy köpésre, kedves emberek, csendes kisváros: ez Călărași. Hangulatos étterem a Dunaparton. A pincérnő határozott, kicsit szigorú arca van, de nagyon kedves. Pizzát rendelünk a frissen megismert emberekkel, hárman rendeltünk két Quatro formaggi-t (négyfajta sajtot tartalmazó pizzát). Nagyon finom, megy a beszélgetés, fogynak a szeletek, lassan a poharak is kiürülnek. A pincérnőnk az asztalt szedi le, beszédbe elegyedünk vele, már nem tudom mi volt a téma, de a mi pizzánkhoz lyukadunk ki valahogy. Megdicsérjük, hogy nagyon ízletes volt, köszönjük, stb. Az ő válasza: Ez az egyetlen fajta pizza, amit én sohasem rendelnék meg, mert láttam, hogy készítik a sajtot. Hoppá! Ez aztán a reklám a vendéglőnek. Persze megkérdezzük, hogy miért? Ő is érezte a helyzet fonákságát, gyorsan magyarázkodni kezdett, hogy persze nem erről a sajtról van szó, hanem amit a piacon árulnak az árusok. Majd elmondta, hogy ő saját magának csinálja a sajtot, vannak juhai és csak abban bízik, azok csak igazán tiszták, de már késő volt. Azon gondolkoztam miért kellett ezeket a felesleges köröket megfutnia a pincérnőnek, ha amit mi ettünk, úgyis higiénikusan készült. Vagy mégsem?


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.86




Kórházas sztorik: az “álorvos” és az eltévedt csúszópénz

október 6, 2009, mimoza | Átverés (A dzsungel törvénye), Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni) | 2 megjegyzés



Mindkét sztori néhány éve történt Szatmárnémetiben. Már egy ideje otthon betegeskedő nagymamám állapota hirtelen rosszabbra fordult, a szüleim úgy döntöttek, kihívják a mentőket. Telefonáltak hát a sürgősségre, és megkérték, hogy feltétlenül jöjjön orvos is, mert a beteg állapota válságos – a vonal másik végén rájuk hagyták, hogy rendben, küldenek orvost is. Aztán nemsokára megérkezett a mentőautó egy ápolóval és – még egy ápolóval – aki az orvos szerepét lett volna hivatott eljátszani. Csakhogy pechjükre apukám is a kórháznál dolgozott, így pontosan tudta, hogy nem orvosról van szó: így aztán az „álorvos” elég nagy zavarban volt kénytelen mentegetőzni, hogy éppen nem volt szabad orvos, akit küldjenek.

A másik sztori helyszíne már a kórház, ahova nagymamám végülis bekerült. Mivel természetesen nem jutott mindenkire ápoló, anyukám időnként fehér köpenybe öltözött és megesett, hogy a látogatási időn túl is kicsit bent maradt vigyázni a nagyira. Épp egy ilyen alkalommal történt, hogy valamelyik bukaresti fejesnek az apja is bekerült a kórházba, ugyanabba a kórterembe. De nemsokára megjelent a fia, hogy apját átszállíttassa egy fővárosi klinikára. A nagy felhajtással bevonuló roppant befolyásos személyiség végigviharzott a folyóson és a kórtermen, és minden fehér köpenyt viselő személynek becsúsztatott egy borítékot a zsebébe. Az anyukámnak is jutott egy. Ő annyira meglepődött, hogy szóhoz sem jutott, és mire elindult volna, hogy visszaadja, a fickó már el is tűnt a kanyarban. A borítékot aztán szégyenkezve inkább odaadta az ügyeletes ápolónak…


pontos átlag: 2.00

pontos átlag: 2.69




Te mennyit adnál egy út szélén talált karikagyűrűért?

szeptember 30, 2009, knorr | Átverés (A dzsungel törvénye), Tárgyak (Ojjektumok) | 9 megjegyzés



Épp a Majális utcán tekerem felfelé, amikor egy rosszul öltözött, harmincas férfi előttem mintha felvenne a földről valamit. Elhaladok mellette, utánam kiabál, álljak meg: egy hatalmas karikagyűrűt mutat, akkorát, mint egy kisebb karperec. Shreké lehet. Hogy nem-e kell? Most találta. Kezembe adja – nem vagyok karikagyűrű-szakértő, mégis, mintha kicsit könnyű lenne – nézzem meg: milyen kopott, és itt vannak az iniciálék is. Kellene valami kis pénz, italra, mit szólok hozzá? Sorrendben a következő gondolatok villannak át az agyamon (igyekszem őszinte lenni)

1. Húha, kell a gyűrű. El lehetne adni, vagy el lehetne tenni. Adok érte 5 lejt, végre csinálok én is egy jó vásárt.

2. Á, ez mégiscsak valaki gyűrűje, méghozzá karikagyűrű. Nem egy egyszerű aranytárgy, érzelmi értéke van, nem lehet csak úgy beolvasztani.

3. Italra pénzt nem adok, elvből, senkinek sem. Nem azért mert bajom egy-egy sörrel, de betegséget nem támogatok.

4. Istenem, csak én lehetek ilyen lúzer. Itt moralizálok az út szélén, más rég odafeccolt volna 5 lejt és vitte volna a gyűrűt.

5. Valami mégiscsak bűzlik: hogy lehet, hogy nem ez a csávó viszi el eladni a gyűrűt? Sokkal több pénzt kapna érte akár egy zálogházban is, mint így, az utcán.

6. Ki az a hülye aki nyílt utcán veszi le a karikagyűrűjét és veszíti is el? Ennyire balfasz még az évtized szakítása után sem lehet senki.

Végül megvillantottam a saját karikagyűrűmet, és egy “kösz, nekem már van”-al továbbálltam.


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 2.80




Inkább kétszer, mint egyszer sem

szeptember 14, 2009, Dunci | Átverés (A dzsungel törvénye), Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Turizmus (A vaku visszavág), Kaja (Odakapaszkodott a fazékhoz) | Szólj hozzá



Biztos sokan hallottak arról a viccről, amelyben egy férfi bemegy a vendéglőbe és a pincértől a szomszéd asztalnál lévő finomságot rendeli meg. A pincér csak nagysokára tér vissza, azzal mentegetőzve, hogy nehéz volt elszedni a másik vendég elől az ételt. Pontosan ez történt meg a szemeim előtt ezen a hétvégén. Egy közepesen nagy társasággal ültünk be pizzázni szombat este. A szomszéd asztalhoz nem sokkal utánunk leült egy négyfős társaság. Felfigyeltem rájuk, mert az egyik fiú olyan külföldiül nézett ki, később meg is hallottam, hogy angolul beszélnek. Ilyenkor mindig figyelek arra, hogyan szolgálják ki a külföldi kuncsaftokat, mindig kíváncsi vagyok mivel járulnak hozzá az országimázs alakításához pincérjeink. Annyit hallottam, hogy a fiú valami húsos pennét rendelt (később megtudtam, hogy Till-nek hívják, és németet jött tanítani Romániába).

Elég sokat várakoztak, míg meghozták az első adag kaját, azonban Till csak turkál villájával benne, mintha nem stimmelne valami. Nem figyeltem őt végig, én is foglalkoztam a magam pizzájával. Aztán arra lettem figyelmes, hogy egy másik asztalhoz beosztott pincérnő jön a pennés fiúnkhoz és udvariasan megkérdezi tőle, hogy biztos ezt rendelte-e. Till nemmel válaszolt, erre a pincérnő udvariasan kivette a villáját az ételből és elvette előle. Követtem a szemmemmel, gondoltam kiviszi a konyhára, csak nevettem magamban, hogy mi lenne, ha egyből a másik asztalhoz vinné, mint a viccben. Hát a másik asztalhoz vitte. Egyből. Ez valószínűleg senkinek nem tűnt fel rajtam kívül, mert sem Till, sem a másik asztalnál űlők nem vették észre a cserét. Azt nem láttam, hogy Till beleevett vagy sem az ételébe, de legalább a pincérnőnek lehetett volna annyi esze, hogy úgy tegyen, mintha kivinné a konyhába és újat hozna. Szóval ennyit az országimázs(om)ról.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.80




Törjön le a keze

szeptember 10, 2009, Dunci | Tárgyak (Ojjektumok), Bunyó (Kis délutáni testmozgás), Arculat (Balkán dizájn) | 3 megjegyzés



Nemrég költöztünk új lakásba, a monostoron, a nyolcadik emeletre. Ha lenézünk a hetedikre ez a szívet melengető üzenet fogad minket. A kereszt segítségével a kétségbeesett virágtulajdonos, nyilvánvalóan a Fennvaló segítségét kéri, hogy a tolvajnak törjön el a keze. Az illető biztos benne, hogy Isten nem ver bottal.

[myginpage=torjonle]


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 2.83




Keresztapa

augusztus 18, 2009, kolozsvarikitty | Turizmus (A vaku visszavág), Épületek (Épített ökörség), Arculat (Balkán dizájn) | 1 megjegyzés



A sztori rövid, de meggyőződésem, hogy ilyen máshol nem fordulhatott volna elő.  Bákó város polgármestere 1996-2004 között a híres, hírhedt Sechelariu Dumitru volt. Ebben az időszakban a bákói foci felvirágzott, pénz, első osztály -bocs a szakkifejezést nem ismerem. No, a lényeg, hogy Sechelariu pénzelte az egészet, cserébe a stadion felvette a nevét: Stadionul Dumitru Sechelariu, óriásplakáton, minden, mi kell. Gyengébbek kedvéért: Demszky Gábor Stadion esetleg Funar Gheorghe Stadion, vagy Klaus Johannis Stadion hogy hangozna?

Kár, hogy abban az időben nem volt fényképezőgépem…


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.77




Maffiózó bürökrácia

július 31, 2009, szaka_tutu | Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 7 megjegyzés



Ott voltam, mikor mesélték:

egy haver elment Kisinyóba üzletelni. Bejelentkezett a szállodájába, s amint üldögél az ágyán, egyszer csak kopognak az ajtón. Kinyitja, s hát az ajtóban egy tagbaszakadt, golyófejű, fekete bőrkabátos egyén, aki aszongya, bune zua, a helyi maffiától jöttem, a védelmi díjat beszedni. olvasd tovább »


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.08




Az ereszcsatorna-biznisz és naiv áldozatai

július 14, 2009, mimoza | Átverés (A dzsungel törvénye), Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni) | 10 megjegyzés



Az általam részleteiben ismert történet áldozatai egy idősebb házaspár, de mióta felháborodva elmeséltem pár ismerősnek, kiderült, hogy nem ők az egyetlenek, akik így jártak. Ez az eset egy Szatmár megyei faluban történt, de akadt hasonló sztori Bihar, Kolozs és Hargita megyéből is. A gyanútlan „klienseket” sikerült nagyon csúnyán átverni az ereszkészítőknek. olvasd tovább »


pontos átlag: 5.00

pontos átlag: 2.92




Nézz az ég felé…(hasznos tudnivalók a repülőzésről)

július 13, 2009, hedgehog | Közlekedés (Gyí, te Logán!), Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 2 megjegyzés



Ideje lenne már megtanulnom, hogy a repülő nem olyan, mint a busz vagy a vonat – azaz nem úgy működik, hogy az ember megveszi a jegyet, kimegy a reptérre, felül, oszt’ leszáll a megfelelő helyen. Repülő esetén az eljárás a következő: az ember megveszi a jegyet, indulás előtt 3 órával felhívja a repteret, hogy indul-e a járat, útban reptér felé megismétli a hívást, hogy biztos legyen benne, és ezzel még mindig nem zárta ki a késés lehetőségét, ami belekavarhat az esetleges csatlakozásaiba, illetve a túlfoglalás (overbooking) nemkevésbé aranyos esetét.

Utóbbival találkoztam először: a sorban utánam következő barátnőmmel check in helyett közölték, hogy túlfoglalás történt,

nem biztos, hogy elmehet ezzel a géppel.

Ez mintegy tíz órányi reptéren dekkolást jelentett a következő járatig (hazafelé indultunk éppen, Budapest-Kolozsvár Malév-járattal), és a beígért kártérítéstől valahogy nem lett jobb a kedve. Pontosat csak akkor mondtak neki, amikor mindenki más már rég a gépen ült, addig a vámvizsgálat utáni váróteremben rághatta a körmét – végül felfért a repülőre, de csak azért, mert egy kelekótya átutazó lekéste a csatlakozását. olvasd tovább »


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.89




« vissza — új keresés »
Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex