Nyereményjáték: A balkánozók profiljára vagyunk kíváncsiak!

március 16, 2010, admin | Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | Szólj hozzá



A Balkán Herald bő egy éves létezése alatt volt időtök történeteitekkel, kommentjeitekkel gyarapítani anyagát, már bejártátok bugyrait-berkeit, sokan közületek visszatérő felhasználó. Most épp ideje, hogy a Balkán Herald is közelebbről megismerjen benneteket. Magyarán, a balkánozó profiljára vagyunk kíváncsiak: erre szolgál kérdőívünk. A kérdőív eredményeit egy kutatáshoz szeretnénk felhasználni, amely az erdélyi magyar elektronikus média-fogyasztók szocio-kulturális hovatartozását vizsgálja (ezen belül olyan témákat, mint pl. az internetes nyelvi identitás kérdése, vagy a konfliktuskezelési mechanizmusok). A kérdőív a válaszok függvényében 8-11 kérdésből áll. A kérdőívet kitöltők között két, a Bookline felajánlotta könyvet sorsolunk ki: Daniel Goleman A meditáció ősi művészete, illetve Immanuel Kant Antropológiai írások című művét. A kérdőívet árpilis 16-án 12 óráig, itt töltheted ki. A sorsolás nyertesének felhasználó nevét április 16-án 14 órakor tesszük közzé a balkánherald.ro-n.

 


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.99




A pirospont maffia

március 8, 2010, reku | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni) | 8 megjegyzés



Bölcsődés kisfiam kb. két hete nagy piros ponttal tért haza. Ámultam és bámultam: nem gondoltam volna, hogy ilyen pici korban már ilyesmivel motiválják őket. Kérdeztem: mégis, mivel érdemelte ki? Á, semmi különös, de jó fiú volt, szót fogadott! Ám legyen. Magamban a tigrisanyát csitítottam, aki fel akart csattanni: mi az, eddig nem volt jó? Hát persze, hogy a gyengédebb énem elérzékenyült, hisz a legeslegelső pirospont! Amúgy a fiam semmit sem értett az egészből, nem fogta fel, miért örül mindenki egy darabocska piros papírnak. olvasd tovább »


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 2.85




Rendőrautó reflektorfényében “lopom” a biciklimet

február 23, 2010, knorr | Bunyó (Kis délutáni testmozgás), Közlekedés (Gyí, te Logán!) | 5 megjegyzés



Sötét januári délután: olyan nap, amikor a déli locspocs még ott van az utakon, de mivel már lement a nap, lassan fagyni kezd. Az utcán alig járnak emberek, akik meg járnak, azok nem kíváncsiak egymásra. Én biciklizem a munkából hazafelé: éhes meg fáradt vagyok és fázom is, szóval faszkivan. Még meg kell állnom a negyedbeli postánál, valami csomagja érkezett az apukámnak, aztán még be kell vásárolnom: hosszú a lista úgyhogy a hátizsák meg a nyeregtáska is meg fog telni ma.

A postánál a biciklit odatámasztom a falhoz, előveszem a lakat kulcsát, majd átvillan az agyamon, nem kellene-e a pár méterre levő beton villanyoszlophoz kötöznöm a biciklim? Úgy biztonságosabb, mint egyszerűen csak átkötni a hátsó kereket. Á, nem, aki ilyen időben lop biciklit, attól nem sajnálom – gondolom.

Gyorsan ügyintézek a postán – tényleg 2 perc – majd vissza a biciklihez (nem, nem lopták el). Hanem a kulcs mintha kicsit furán forogna a zárban. Pontosabban nem tudom eltalálni azt a nyelvet, ami nyitja a zárat – a kulcs mintha üresben forogna. Próbálom egyszer, kétszer, megnyomom, húzom, csavarom, rátaposok, rángatom, semmi. A lakat nem nyílik.

Közben többen is elmennek mellettem a járdán – megnéznek – majd egy rendőrautó is megjelenik, lámpáival pontosan rámvilágít. No, legalább látok valamit, kínlódom tovább. Közben eszembe jut, vajon hogyan bizonyítom majd hogy a bicikli az enyém, ha esetleg megkérdeznék? Adás-vételi szerződésem persze van otthon, meg a hátizsákon ott a villogó, mégis elég kínos így, a várakozó rendőrök szeme láttára ráncigálni a láncot.

Sajnos semmi: a lakat meg sem nyikkan, 15-20 perc múlva feladom. Hátamra veszem a bringát: most áldom az eszem hogy nem láncoltam villanyoszlophoz. Lassan ballagok hazafelé, pontosabban nem is haza, vásárolni. Az utcán szembejövők megnéznek, senki nem szól semmit. A vásárlás elég hamar megvan (plusz 7 kiló), erre jön még a bicikli. Körülbelül 15 percig kell így gyalogolni.

Most így a történet végére jól illene egy csattanó, de hát sajnos még az sincs. Ilyen egy bad hair day, biciklismódra.


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 2.87




A segítőkész virágárus

február 17, 2010, kolozsvarikitty | Turizmus (A vaku visszavág), Közlekedés (Gyí, te Logán!), Arculat (Balkán dizájn) | 1 megjegyzés



2005 tavaszán Moineştien, Tristan Tzara szülővárosában éltünk. Hetente jártam turkálóba, meg a komcsi nagyáruházba, amiből Romániában minden városban van egy. A piac mellett, ahol gyakolatilag mindent lehetett kapni, volt egy vendéglő, ami Select néven futott, azonban a színvonala és a neve között semmiféle kapcsolatot nem lehetett felfedezni.
Kedvenc cimborámnak jó ötlete támadt egyik vasárnap: keressük meg a Tzara-múzeumot.

Minekutána ötször, eredménytelenül keresztülcsatangoltunk a központon, a virágárus lány megkérdezte, hogy mit lófrálunk fel s alá? Mire cimborám rávágta: megyünk a múzeumba!
Virágáruslány: hova, Buzăuba? Aztán segítőkészen megmutatta az utat.

P.s: gyengébbek kedvéért: http://hu.wikipedia.org/wiki/Tristan_Tzara


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 3.10




Piti kis átverés

február 5, 2010, Dunci | Átverés (A dzsungel törvénye), Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Közlekedés (Gyí, te Logán!) | 4 megjegyzés



Kolozsváron a buszjegy ára nemrég ment fel 3 lejről 3,5-re. A jegyárus néninek 10 lejt adtam és egy ötvenbanist, hogy pontosan 7 lejt kapjak vissza. Általában szememmel is szoktam követni, mennyi visszajárót számol ki az eladó, aki most csupa 1 lejest adott, szám szerint tehát 7-et kellett volna kapjak.

Gyorsan számolta a sok zöldhasú lejt, de tudatalatt érzékeltem, hogy valami nem stimmel, így mikor megkaptam, rögtön újraszámoltam. Csak 6 lej volt. Halvány gondolat merült fel bennem, hogy nem számított rá, hogy megszámolom, és 1 lejjel átvert, de még mindig jóhiszeműen fordultam vissza hozzá, és kértem a maradékot.

Közölte velem, amit már én is tudtam, hogy nemrég felment a jegy ára. Elöntött a méreg, hiszen ha felmegy a jegy ára, és nem is látja az 50 banit, amivel a 10 lejest kipótoltam, akkor is legalább még 50 banit kellett volna visszakapjak. Ő is tudta már, hogy én tudom, de a miheztartás végett elmondtam neki, mennyivel drágult meg a buszjegy, és azt is, hogy mennyit kaptam vissza.

A számára kínos szituációt úgy oldotta meg, hogy az elfelejtett visszajárót a lehető legundokabbul lökte ki a bódé párkányára. Orra alatt persze tudom, milyen szép szavakat moroghatott, de én is legalább olyanokat, ha nem cifrábbakat mondtam félhangosan, magam megnyugtatására.

Napom tehát jól indult, nem hagytam magam átverni. A pozitív hozzáállás, az a lényeg.


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.00




Balkán shopping

január 28, 2010, szl | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni) | 3 megjegyzés



Kolozsváron úgy szaporodnak a nagy bevásárló-entertainment központok, mint a gomba, ha kicsi nedvet kap. Ami nem változik, az az esszencia, a balkán fíling. Minap egy nagy tolókosár árut raktunk össze, zöldség, gyümölcs, kaja, és egy tekercs színes csomagolópapír. Utóbbival meg is gyűlt a bajunk: a hölgy a kasszánál legalább tízszer húzta el a vonalkódolvasót rajta. Nem csippant. Visszaküldött, hozzunk egy másikat. Az sem csippant. Aztán megkérdezte: tényleg meg akarjuk ezt venni? Mert ha igen, hívja telefonon az okosabb ügynököt, vagy kit, de egyszerűbb, ha mégsem akarjuk megvenni azt az egy dolgot. Hát persze, hogy azt mondtam, vár a fene az ügynökre, inkább nem kell az az izé. Nehogy zavart okozzunk a Mátrixban, még tán egyeseknek déjá vű érzése támad. Nehogy már valamit azért tegyünk a kosárba, mert tényleg meg akarjuk venni.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.92




Olcsó mobilis belvárosi reklámfelület

január 28, 2010, les | Arculat (Balkán dizájn) | Szólj hozzá



www.mobypicture.com/user/kosaferenc

A fotó teljes nagyságában itt tekinthető meg.


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 2.94




Visszakérem a lakáshitelt

január 19, 2010, reku | Szolgáltatások (Jobb adni, mint kapni), Bürokrácia (Bélyegnyalinda) | 5 megjegyzés



A történet 2006-ban kezdődik, de akkor még unalmas: ügynök megkeres, meggyőz, család is bíztat (az ügynök is családtag!), hát belemegyek: szerződés a RBL-vel. Bosszant, hogy egy számomra teljesen antipatikus banknál folyószámlám kell legyen emiatt, plusz megcsináltatnak velem egy újabb bankkártyát. De még belefér. Apuka, anyuka segít, gyűl a számlán a pénz, valahol az alagút végén csillog egy pici remény: egyszer lesz lakáshitelem, s hátha lesz mire költeni…

2007-ben levélben értesítenek arról, hogy a bank jóváírta a beígért kamatot, állam bácsi pedig a prémiumot. Ettől a derűs pillanattól kezdve viszont egyre sötétebb az egész ügy.

2007 végén az ügynököm már nem foglalkozik ezzel, tanácstalan vagyok. Pár hónapos csecsemővel a kenguruban több ízben előszobázom az egyetlen illetékesnél… A tag profi, seperc alatt meggyőz, hogy duplázzam meg az összeget, mert jól járok! Persze le kell perkálni a banknak az új összegnek megfelelő (nem kicsi!) “komissziont”.

2008-ban már nem érkezik értesítés. Igaz, közben lakcímet változtatok. A bankszámlámat felszámolják, de előtte megnyugtatnak, hogy más számláról is utalhatom a megtakarítani kívánt pénzt. Év végén újabb pánik, ügynökkel kellene tanácskozni. Egykori ügynököm segít, sikerül megnyugodni újabb infók birtokában.

Fel sem tűnik, hogy 2009-ben sem érkezik értesítés a számlaegyenlegről. Egye fene, még kitart a nyugalom. 2009 vége fele viszont nem találom az ügynök névjegyét, nem emlékszem a nevére sem, így hát tárcsázom a szerződést tartalmazó mappán megadott központi számot. Előadom a problémám, ti. hogy kellene az ügynök neve, ha nekik van ilyen nyilvántartásuk.

Ez volt december elején… Az események sűrűsödnek. A telefon végén közlik velem, hogy semmilyen információt nem szolgáltathatnak ki, mert nincs jelszavam. De sebaj, bármelyik bankfiókban rendelnek a szerződéshez jelszót.

Nem késlekedek, pár nap elteltével egy órát töltök egy bankfiókban, de a bankos hölgy teljesen más információkkal rendelkezik. Óbégat, hogy az ilyen régi szerződésekhez nincs hozzáférésük. S különben is csak telefonon lehet érdeklődni… Végül közös nevezőre jutnak a központtal, megírjuk a szerződésmódosítást, hogy hát legyen  jelszavam. 2-3 nap múlva nyugodtan telefonáljak, ott majd mindent megmondanak!

Túl korán szusszanok fel. A beígért időpont + 2 napig meg sem érkezik a kérelem. Aztán újabb napok elteltével közlik velem, hogy iktatták, de még nem dolgozták fel. Aztán egymást követő 3 napig nem működik a belső hálózat, hiába telefonálok. Aztán kitörnek az ünnepek, nem is próbálkozom csak január elején.

Magabiztosan tárcsázom a számot (már kívülről tudom, érthető, miért). Percek elteltével fuldoklok a dühtől: fabatkát sem ér a módosítás, mert nem egyezik az aláírás. Menjek vissza oda, ahol leadtam, írjunk még egy papírost, mert az aláírás muszáj egyezzen. S különben is, bármelyik bankfióknál megmondják, ami engem érdekel. Nem hiszik, hogy ott mást mondanak nekem… Mindegy, ebbe nem megyek bele, belátom, hogy „más a szó ha mondják…”

Vissza a bankba. Ismét kisgyermek lóg rajtam. Szerencsére ugyanaz a hölgy, akivel a jelszavas kérvényt töltöttem ki, emlékszik is rám, nem kell Ádámtól és Évától kezdeni. De baj van. Változott az összes űrlap, neki még nincs új, kell telefonáljon a központba. Ők még nem tették fel a belső hálózatra, nyomtatni sem tud, de nem baj, nemsokára… Várok… Megsajnál, telefonál: itt vár az ügyfél, nem tágít, legyenek oly kedvesek, e-mailen is küldjék el. Hálás vagyok neki, de újabb várakozás következik…. Ismét telefonál: né, az ügyfél ölében sír egy baba, miért nem küldték? Elküldték? Ja, akkor az e-mail fiókkal lesz gond, legyenek oly kedvesek, küldjék el a főnökasszony címére is. A főnökasszonyt már ismerem, kiselőadást tartott arról, milyen béna vagyok, hogy még nincs kiforrott aláírásom, lám, mekkora kalamajkát okoztam itt… Végre kinyomtatható az űrlap. Kerek negyven perc alatt sikerült!

Ismét azzal bíztatnak, hogy 2-3 nap múlva telefonálhatok. Most már van tapasztalatom, csak egy hét után próbálkozom. Mondanom sem kell: még nincs iktatva. De csak 10 nap elteltével próbálkozzak ismét, mert bevezetni, feldolgozni sok idő kell… Erősen csodálkozom, hogy ennek a banknak ennyi rengeteg kérelmet kell iktaniabevezetniefeldolgoznia. Ha csak nem arról szólnak, amiről az én következő kérelmem fog szólni, ti. hogy adják szépen vissza a pénzem, tartsák meg a kva előnyös de ha belegondolunk mégsem annyira előnyös hiteleiket, s ne legyen több dolgom velük soha az életben!


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 3.04




Idzsienizáré

január 18, 2010, klorofill | Átverés (A dzsungel törvénye) | 6 megjegyzés



Hosszas, reggeli, hiábavaló séta után (álláskeresés céljából) lépek be tömbházamba. Bezzeg, első pofon az újonnan kifüggesztett borsos közköltség, de elhessegetem, valahogy meg lesz ez is. Vajas kenyérrel. Alig lépek be a lakásomba, hallom, hogy a folyósón dörömbölnek a szomszédokhoz, s a szokásos kérdések, milyen család, hányas “lakosztály”, effélék. Egyből felvillan előttem a lehetőség, hogy rendőrök. Akkor most én a tulaj unokatestvére vagyok, vagy mi is? S kopogás az ajtómon. olvasd tovább »


pontos átlag: 1.00

pontos átlag: 3.13




Fény a sáros, sötét bekötőút végén

január 12, 2010, knorr | Közlekedés (Gyí, te Logán!) | 10 megjegyzés



Hogyha még nem próbáltad volna ki az Észak-Erdélyi Autópálya elkészült, 42 kilométeres szakaszát, most tedd meg. Az igazi ínyencek ráadásul Torda felől hajtanak rá: araszolnak egy jót a panelek között, megkeresik a kis, nyamvadt, ferdén lógó autópálya táblát az egyik körforgalomban (tudomásom szerint két helyen van kitáblázva a lehetőség, egyik tábla sem nagyobb mint egy rendes közúti jelzőtábla) majd ráállnak az autópálya felé vezető útra. olvasd tovább »


pontos átlag: 3.00

pontos átlag: 3.07




« vissza — új keresés »
Mit szabad? Reklám Súgó Tippek Transindex